Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kwasniewski: Lengyelország nem akar másodrangú lenni

Az EU jövő évre tervezett bővítésének sikere azon múlik, hogy a jelenlegi tagállamok egyenrangú félként kezelik-e a tíz csatlakozó országot - jelentette ki a lengyel államfő a Financial Timesnak adott interjújában.


Dátum: 2003-08-22 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:14.241862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit gazdasági napilap kontinentális kiadásában pénteken közölt nyilatkozata szerint Aleksander Kwasniewskit aggasztja az az eshetőség, hogy az újonnan csatlakozók a másodrangú tagállamok helyzetébe szorulnak. Lengyelország azonban nem lenne hajlandó elfogadni egy ilyen helyzetet - szögezte le.

Annak ellenére is így vélekedik, hogy tisztában van vele: gazdasági értelemben az új tagországok még hosszú ideig a régiek szegény rokonainak számítanak majd. A politikai egyenlőségért azonban keményen küzdeni fog - mondta.

Az elnök általában véve elégedett az EU új alkotmányos szerződésének tervezetével, ide értve azokat a megoldásokat is, amelyeket a dokumentum az unió közösségi, tagállami és regionális szintjei közötti egyensúly megteremtésére javasol.

Nem ért egyet azonban a szavazati súlyok elosztására javasolt új rendszerrel, amely az EU legnagyobb tagországainak juttatna az eddiginél több szavazatot, a többiek, köztük Lengyelország rovására. Ehelyett a nizzai szerződésben meghatározott jelenlegi rendszert tartaná meg.

Hasonlóan fontosnak tekinti, hogy mindegyik tagállamnak legyen egy képviselője az Európai Bizottságban. Elismeri, hogy ez nem a leggyakorlatiasabb megoldás, de úgy véli, érdemes meghozni az áldozatot, ha annak eredményeként valamennyi tagország úgy érzi, van önálló szerepe Európában.

Kwasniewski elismerte, hogy Lengyelország még nem fejezte be az EU-csatlakozással kapcsolatos közigazgatási előkészületeket. Azt is megjegyezte azonban, hogy a csatlakozás csak akkor lehet sikeres, ha a lengyel gazdálkodók is úgy látják, hasznukra válik az unió közös agrárpolitikája.

Az EU külkapcsolatait illetően az elnök - egyes európai vezetőkkel ellentétben - úgy véli, hogy hosszabb távon Ukrajnának is fel kellene ajánlani a csatlakozás lehetőségét.

Nem ért egyet azzal, hogy az iraki válság alapvető törést okozott az egyik oldalon az Egyesült Államok, a másikon Németország és Franciaország között. Ez a válság szerinte csupán egy epizód volt a transzatlanti kapcsolatok történetében, és semmiképp sem tekinthető olyan "fordulópontnak, amely után minden összetört és tönkrement". Az EU és az Egyesült Államok közötti konfliktus "a legnagyobb hiba lenne, amit csak el lehet képzelni" - jelentette ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek