Gulyás: Ma minden mutató lényegesen jobb
A KDNP parlamenti frakcióvezetője értékrendi kérdésnek tartja, hogy a valóság feltárása minden esetben negatív kampány-e, vagy csupán szembesítés. "Mi azt mondjuk, fel kell tárni a valóságot, de nem fogunk hazudni, csúsztatni, rágalmazni" - hangoztatta Harrach Péter szerdán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) egri kerekasztal-beszélgetését megelőző sajtótájékoztatón. Ma minden mutató lényegesen jobb, mint 2006 és 2010 között volt - hangsúlyozta Gulyás Gergely.
Dátum: 2013-10-31 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:14.979308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kereszténydemokrata politikus azt mondta, tapasztalataik szerint van egy olyan kampánystratégia, amelyik "csúsztatással, hazugsággal, rágalmazással dolgozik". Erről szól a bajai videó története is - mondta. "Mi, a keresztény értékrendünknek megfelelően, nem fogunk hazudni, csúsztatni, rágalmazni, de nem tartjuk magunkat távol a valóság feltárásától. Ha így gondolkodunk, a kampány tisztességes és kellemes időszak is lehetne" - tette hozzá.