Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szilvalekvárfőző verseny Szatmárcsekén

Megkezdődött a kétnapos nemzetközi szilvalekvárfőző verseny Szatmárcsekén, amelynek keretében összesen 28 csapat kavargatja a lekvárt. A szatmári szilvalekvár - a kisüstön főtt szilvapálinkához hasonlóan - a hungaricumok sorába tartozik. Egyedülálló módon, cukor nélkül készül az évekig eltartható ízletes csemege.


Dátum: 2003-08-22 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:14.525935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hatalmas rézüstökben egy-egy csapat három mázsa szilvából főz előbb ciberét (vagyis az üstben levet adó szilvát), amelyet összesen négyszer szűrnek le, öntenek fel újra, hogy végül körülbelül 70 kiló sűrű, fekete szilvalekvárt kapjanak.

Az egész éjjel tartó lekvárfőzéskor - a néphagyományokhoz híven - nem marad el a cigányzene melletti közös nótázás sem. A nap folyamán pedig környékbeli hagyományőrző együttesek és művészeti iskolák diákjai lépnek fel a szabadtéri színpadon.

A versenyre a Dunántúl falvaiból is érkeztek érdeklődők, továbbá benevezett a kárpátaljai Visk és az erdélyi Sződemeter csapata.

A vendégek szombaton lovasfogatokkal járják be a környék nevezetességeit, mint a Túr bukógátját, a nagyari Petőfi-fát, Tiszacsécsén Móricz szülőházát, Túristvándiban pedig a vízimalmot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek