Megduplázza titkosügynökei számát a CIA
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) történetében még sohasem bocsátottak ki annyi végzőst a szervezet "kémiskolájából", mint az idén.
Dátum: 2003-08-22 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:14.884362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Júniusban végzett az első olyan évfolyam, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után "iskoláztak be" a Virginia állambeli Williamsburg mellett található kémképző központba, amelyet a hírszerzőzsargonban csak "farmként" emlegetnek - jelentette az AP amerikai hírügynökség a CIA magas rangú tisztségviselőire, köztük Harold Tate-re, a hírszerzőszervezet toborzóközpontjának fejére hivatkozva csütörtökön közölt háttéranyagában.
A New York és Washington elleni nagyszabású terrortámadások után heves bírálatok érték a "céget" más állami szervek és a lakosság részéről, amiért nem tudta megelőzni a merényleteket. A terrortámadás körülményeinek felderítését szolgáló kongresszusi vizsgálat a CIA működésének számos gyenge pontját jelölte meg, egyebek között azt, hogy rosszul áll keleti nyelveken jól beszélő ügynökök tekintetében.
A hiányosságok kiküszöbölésére rengeteg pénzt, új munkatársak felvételére sok új státust kapott a cég. A vezetők toborzó kampányba kezdtek az ügynökállomány bővítésére, felfrissítésére és minőségi javítására. Feltett szándékuk, hogy megduplázzák a külföldön tevékenykedő titkosügynökök számát, mert a terrorellenes harc és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása napjainkban különösen nagy feladatokat ró a cégre.
Konkrét számadatot nem közöltek az illetékesek az idén végzett újonc kémekről, mivel az államtitok, csupán bizonyos átlagokat: a végzettek átlagéletkora 29 év, egyharmada nő, hozzávetőleg 12 százaléka etnikai kisebbségekhez tartozik, háromnegyede jól beszél idegen nyelveken. Nem volt nehéz a beszervezésük, mert a szeptemberi események után megugrott a jelentkezők száma. 2001. októbere és 2002. októbere között 170 ezer jelentkező szakmai önéletrajza érkezett be a toborzóközponthoz.
Nem elsősorban anyagi megfontolásból jelentkezett a többség. A hírszerzők fizetése nem rossz, de nem is kiemelkedő. Egy kezdő kém évi fizetése 45-60 ezer dollár. Számos jelentkező jobban jövedelmező állást hagyott ott, hogy a CIA ügynöke lehessen.
Minden jelentkezőnek alaposan megvizsgálták a családi hátterét, a magánéletét. Előny volt a felvételnél, ha a jelentkező alaposan ismeri az arab, a kínai, a fárszi (újperzsa) vagy az urdu nyelvet. A cég elsősorban olyanokat szeretne alkalmazni, akik anyanyelvükként beszélik e nyelveket, de minden esetben követelmény az amerikai állampolgárság, anélkül ugyanis senki sem lehet a CIA állandó munkatársa.
A végzősök jó része most hamis személyazonosságot kap, és külföldre megy dolgozni, hogy ott titkokat fürkésszen ki.
"Kétségtelenül különleges mentalitás kell ehhez a munkához, hiszen arra kell rábeszélni embereket, hogy árulják el hazájukat, vétsenek saját országuk törvényei ellen, és rossz esetben vállalják a súlyos büntetést" - idézte az AP Steven Aftergoodot, az Amerikai Tudósszövetség tagját, neves CIA-szakértőt.
Mindazonáltal a körülményekhez képest a kémek is normális életet élhetnek, persze bizonyos sajátosságokkal. Családi életük érdekes sajátossága például, hogy nem mindig mondhatják meg szeretteiknek, hova mennek el otthonról és mennyi időre. Ha a CIA-hírszerző nem bírja a munkával járó megterhelést, következmények nélkül távozhat a cégtől - mondta az amerikai hírügynökségnek Bob Rebelo, a CIA személyzeti vezetője.
MTI - fidesz.hu