Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajnai ügyvédekkel lőné le a gordonelete.hu honlapot

Bajnai Gordon jogászokkal támadja a www.gordonelete.hu honlapot. Ha tehetné, eltüntetné az éterből is. Nem véletlenül, hiszen a honlapon minden olyan infót meg lehet találni, amelyet szívesen titkolna a közvélemény előtt. Bajnai Gordon megint a jogászai szoknyája mögül támad - közölte portálunkkal a Fidelitas, csütörtökön.


Dátum: 2013-10-31 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:26.380352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tTájékoztatásuk szerint Bajnai kétes ügyeinek eltusolását Tordai Csaba ügyvéddel, kétes hírű jogásszal intézteti, aki ezúttal a gordonelete.hu domainfoglalását támadta meg jogi lépésekkel. Cenzúrázni akarnak, méghozzá sunyi módon - emelik ki.Egyúttal felszólítják Bajnai Gordont és kártékony pártját, hogy "fékezze meg kedvenc ügyvédjét, és ne fenyegessen a régi bejáratott módszereikkel". Az ifjúsági szervezet ugyanakkor emlékezteti Bajnai Gordont, hogy még mindig nem vállalt felelősséget a honlapon közzétett tényekért és bocsánatot sem kért azokért a károsultaktól.', 'A Gordon élete interaktív oldalt két héttel ezelőtt indította a Fidelitas. A honlap több tucatnyi bejegyzése bemutatja az embert, aki szereti a háttérben zajló kétes bizniszelést, központi szereplője volt a privatizációknak és aktív bonyolítója számos homályos offshore-ügyletnek. "A gordonelete.hu azt is bebizonyítja, hogy Bajnai egy kontár, aki a döntéseiért soha nem vállal felelősséget és ahol megjelenik, ott mindig az ország húzza a rövidebbet" - zárul a közlemény

']

Kapcsolódó elemek