Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar-amerikai párbeszéd kezdődött az adatgyűjtési ügyben

Párbeszéd kezdődött a magyar és az amerikai illetékes szervek között a lehallgatási ügyről - közölte a Külügyminisztérium Martonyi János tárcavezető és Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkár megbeszéléséről beszámolva pénteken az MTI-vel.


Dátum: 2013-11-01 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:29.429035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Victoria Nuland a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés országai külügyi tárcavezetőinek pénteki gödöllői találkozóján vett részt. Külügyminisztérium közleménye szerint Martonyi János az amerikai helyettes államtitkárral folytatott megbeszélésén felvetette a lehallgatási ügyet, kérve az amerikai fél tájékoztatását annak esetleges magyar vonatkozásairól.

Nuland válaszában utalt arra, hogy Barack Obama elnök sajnálatát fejezte ki, amiért az ügy beárnyékolja a transzatlanti szövetségesi viszonyt. Elmondta, hogy az amerikai elnök a történtek alapján az amerikai hírszerzési eljárások teljes körű felülvizsgálatát rendelte el, amelynek eredménye az év végére várható.

"Az amerikai és magyar illetékes szervek között a témában párbeszéd kezdődött olyan új kétoldalú együttműködés kidolgozásáról és elmélyítéséről, amely mind a biztonság, mind a magánszféra szempontjait maximálisan figyelembe veszi" - olvasható a közleményben.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA )kiterjedt titkos adatgyűjtési programjáról Edward Snowden, az NSA egykori informatikusa szivárogatott ki adatokat. A WikiLeaks a napokban az NSA lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé, és az egyik térképen Budapest is szerepel. A hírre reagálva a Külügyminisztérium szerdán közleményben tudatta, Magyarország elvárja, hogy az Egyesült Államok mihamarább tisztázza a helyzetet, és adjon magyarázatot a történtekre.

Martonyi János egy szerdai sajtóértekezletén azt mondta, helyre kell állítani a bizalmat az Egyesült Államokkal, mert ez az együttműködés alapja. Közölte, még nem kapott választ arra a kérdésére, amelyet korábban feltett az amerikai nagykövetnek, hogy magyar embereket, intézményeket megfigyeltek-e. A külügyminiszter a HírTV Magyarország élőben című műsorában csütörtök este arról beszélt, egyebek mellett azt is tisztázni kell, hogy az amerikai titkosszolgálatok lehallgatták-e Orbán Viktor miniszterelnököt.

Kapcsolódó elemek