Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington üdvözölte az ötödik alkotmánymódosítást

Amerikai részről a helyes irányba tett lépésként értékelték az alaptörvény ötödik módosítását - tájékoztatta a Külügyminisztérium pénteken az MTI-t.


Dátum: 2013-11-01 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:29.783311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárca közleményében Martonyi János külügyminiszter és Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkár csütörtöki megbeszéléséről beszámolva azt írta, hogy a közelgő magyar parlamenti választásokra tekintettel a felek érintették a magyar jogalkotás, valamint a magyar média helyzetét. "Az alaptörvény ötödik módosítását amerikai részről a helyes irányba tett lépésként értékelték" - olvasható a dokumentumban.

Az Országgyűlés szeptember 16-án fogadta el a 2012. január 1-je óta hatályos alaptörvény ötödik módosítását, amellyel törölték a bírósági ügyáthelyezés lehetőségét. A képviselők határoztak egyebek mellett arról is, hogy a kereskedelmi médiumok ingyen közölhetnek kampányhirdetéseket. Victoria Nuland a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés országai külügyi tárcavezetőinek csütörtöki gödöllői találkozóján vett részt.

Kapcsolódó elemek