Emelkednek a rokkantsági és a rehabilitációs ellátások is januártól
A rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadékok összege is emelkedik január 1-jével a nyugdíjakkal azonos mértékben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2013-11-01 20:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:33.011241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA tárca tájékoztatása szerint az ellátások és a járadékok összege - csakúgy mint a nyugdíjaké - 2,4 százalékkal emelkedik.\xa0Emlékeztettek arra is, hogy a nyugdíjakhoz hasonlóan idén ezeknek az ellátásoknak is jelentősen emelkedett a reálértékük, s ez mintegy 600 ezer embert érintett kedvezően.
\xa0\xa0\xa0
Mint írták, hogy a kormánynak a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére tett lépései az elmúlt több mint három évben kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá tették az idős emberek életét.
\xa0\xa0\xa0
Az államtitkárság közleménye szerint míg a szocialista kormányok alatt nőttek a rezsiköltségek és az infláció, jelentősen csökkent a nyugdíjak reálértéke, sőt, a nyugdíjak megadóztatását tervezték, addig a jelenlegi kormány 2012-ben megakadályozta a nyugdíjak megadóztatását, csökkentette a rezsiterheket, az inflációt, és emelte a nyugdíjak vásárlóértékét.', 'Ezzel mintegy kétmillió idős ember életét könnyítették meg, valamint azokét, akik rokkantsági vagy rehabilitációs járadékot, illetve baleseti járadékot kapnak - tették hozzá.
\xa0\xa0\xa0
Tájékoztatásuk szerint 2006 és 2010 között a nyugdíjak reálértéke 8,5 százalékkal csökkent, a "mélypont" pedig a 2009-es év volt, amikor az idősek járandóságának reálértéke 12 hónap alatt 6,9 százalékkal esett vissza.
\xa0\xa0\xa0
Közölték, 2011-óta a nyugdíjak reálértéke 3,3 százalékkal nőtt, ami elsősorban az inflációkövető nyugdíjemeléseknek és a 20 éve legalacsonyabb inflációnak köszönhető.']