Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Befejeződött a vásárosnaményi hulladéklerakó rekultivációja

Befejeződtek a vásárosnaményi hulladéklerakó rekultivációjának kivitelezési munkálatai, a depónia rendezésére nagyrészt uniós támogatásból mintegy 298 millió forintot fordított a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város önkormányzata - közölte a helyhatóság az MTI-vel.


Dátum: 2013-11-02 09:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:35.255395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 9 ezer lakosú beregi település lerakója még a települési szilárdhulladék lerakókkal kapcsolatos jogi szabályozás bevezetése előtt létesült, így nem felelt meg a jelenleg érvényben lévő rendeletnek. A hulladéklerakó - kialakításából adódóan - a vízre, a talajra és a levegőre, mint környezeti elemekre nézve potenciális szennyezőforrás volt, így a jelenleg érvényben lévő jogszabály értelmében az üzemeltető önkormányzat köteles volt gondoskodni a hulladéklerakó rekultivációjáról.

A rekultivációs munkákra az Új Széchenyi Tervből 95 százalékos támogatási intenzitás mellett 283 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a helyhatóság. A munkálatok során tömörítették a hulladékot, amelyre fedő- és kiegyenlítő réteget raktak, majd csapadékvíz-gyűjtő és visszalocsoló rendszert és monitoring kutakat építettek ki a területen. A záróréteg kialakítása után őshonos növényfajokkal telepítették be a lezárt depóniát.

Kapcsolódó elemek