Soros kötelék
Dátum: 2013-11-04 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:44.475482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Torkos Matild: Kérdés: vajon tudták-e hetekkel, hónapokkal ezelőtt Bajnai Gordonék, hogy Gyurcsány mögött is ott áll Soros? Ha tudták, akkor igencsak figyelemre méltó a helyzet. Nem akármilyen harapófogóba került Mesterházy. Úgy látszik, a Soros által erőteljesen befolyásolt nemzetközi pénzvilágnak egyáltalán nincs ínyére a szocialista párt új, fiatal vezérkara, ezért tesznek meg mindent azért, hogy befolyásolják, pontosabban erőteljesen meghatározzák azt a folyamatot, ami jelenleg a baloldali ellenzéki térfélen zajlik.
Érdekes, hogy a legutóbbi választások idejére gyakorlatilag megszűnt SZDSZ – hátrahagyva néhány száz milliós tartozást az állami fejlesztési banknál – néhány egykori vezető politikusa a Bajnai-féle pártba tagozódott be, másik része Gyurcsány pártjába, míg a parlagon hagyott Fodor Gábor liberális pártot alapítva igyekezett magának mozgásteret teremteni. Mindezt figyelembe véve mégsem annyira meglepő, hogy a volt SZDSZ-esek egyik része által támogatott Gyurcsány mögé szerveződött Soros a milliárdjaival.