Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hoppál: A baloldali erők alulmúlták egymást

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője a Ma reggelben elmondta, hogy a baloldali erők az elmúlt hónapokban már alulmúlták egymást, pedig - mint fogalmazott - "még nincs kampány", a törvény értelmében vett kampányüzemmód még nem indult be.


Dátum: 2013-11-04 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:46.266742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerinte önmagáért beszélt eddig is, amit 2010 előtt műveltek; rekordméretű adósságot, deficitet hagytak maguk után, tönkretették a magyar családokat, devizahitelbe hajszolták őket, közben a munkanélküliség rekordmagasságra növekedett.  Hoppál hangsúlyozta, hogy az általuk eddig folytatott gazdaságpolitika azt mondatja: „Isten őrizz, hogy még egyszer ők a hatalomra kerüljenek”.

A politikus arról is beszélt, hogy decemberben  módosulni fog a Btk. "Aki olyan hamisítást követ el, amely mások jó hírnevének csorbítására szolgál, azoknak bűnhődniük kell, akár szabadságvesztéssel is" - adott hangot véleményének Hoppál Péter.

Kapcsolódó elemek