Súlyos válság Kapuváron
A földművelésügyi és a munkaügyi minisztérium közös alap létrehozásával vásárolja meg a kapuvári húsüzemet, kezelését pedig bízzák egy olyan szövetkezet gondjaira, amelyet a dolgozók érdekképviselete és a beszállítók hoznak létre - javasolja a Fidesz.
Dátum: 2003-08-22 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:16.676644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Mezőgazdasági Kabinetjének álláspontja, hogy a kapuvári húsüzem bezárásáért a szocialista kormányt is terheli a felelősség, mert képtelen volt hatékonyan és megfelelő időben kezelni a sertéságazatban kialakult súlyos válságot.
A gyárbezárás nem csak az ott dolgozó 800 munkás, de azon sertéstenyésztők megélhetését is veszélybe sodorta, akik az üzemnek beszállítói voltak. Szomorúan kell látnunk, hogy minden bizonnyal ez a jövőben nem egyedi jelenség lesz és hasonló gyárbezárásokra továbbra is számítani lehet.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ezért javasolja a Medgyessy-kormánynak, hogy a súlyos válság megoldása és a dolgozók anyagi helyzetének rendezése érdekében tegyen mielőbbi lépéseket. Javasoljuk, hogy a Földművelésügyi Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium közös alap létrehozásával vásárolja meg a kapuvári húsüzemet, annak kezelését pedig bízza egy olyan szövetkezet gondjaira, melyet a dolgozók érdekképviselete és a beszállítók hoznak létre.
Felhívjuk a figyelmet továbbá azon sajtóértesülésekre, melyek szerint a Ringa Rt.-hez tartozó kapuvári húsüzem az MSZP közeli Arago Befektetési Rt. érdekeltségi körét képezi, ezért minden politikai és gazdasági visszaélést elkerülendő, az ügy további kezelése hatékony társadalmi ellenőrzést igényel.
Glattfelder Béla
Mezőgazdasági Kabinet
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
2003. augusztus 22.
fidesz.hu