Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Döntés a kaszinó-koncessziók kiadásának változtatásáról

A nemzetgazdasági miniszter kiemelt díj ellenében pályázati eljárás nélkül is koncessziós szerződést köthet legfeljebb öt játékkaszinó üzemeltetésére a megbízhatónak minősített szerencsejáték-szervezőkkel.


Dátum: 2013-11-04 18:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:37:55.437570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselők 272 igen szavazattal, egy nem ellenében és 53 tartózkodás mellett fogadták el a fogyasztóvédelmi törvény módosítását.

A Ház emellett a jövő év elejétől megtiltotta új fogyasztói csoportok létrehozását, a 2012 előtt megalakult szervezeteknek pedig előírta, hogy csak kieső ügyfeleik helyére vehetnek fel új tagokat.

Kapcsolódó elemek