Savaria Történelmi Karnevál
Római légiósok és gladiátorok küzdelmét kísérhették figyelemmel a Savaria Történelmi Karnevál vendégei pénteken Szombathelyen a Ferences-kertben, ahol tizenhat ókori hagyományőrző egyesület több mint háromszáz tagja mutatkozott be.
Dátum: 2003-08-22 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:17.535495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A Savaria Történelmi Karnevál keretében először rendeztük meg az ókori hagyományőrző egyesületek nemzetközi találkozóját, amelyre Olaszországból, Németországból, Ausztriából és természetesen Magyarországról is érkeztek antik hagyományőrző fegyveres csoportok - mondta el a találkozó főszervezője.
Szabadfi Zoltán a program különlegességeként említette, hogy több mint 130, korhű fegyverzettel felszerelt római légiós katonát sikerült kiállítani, ami több mint egy "centurio", vagyis egy legionárius század.
- Ehhez fogható találkozót ez idáig csak Németországban sikerült megszervezni - mondta.
Hozzátette: a történelmi karnevál idejére a Ferences-kert ókori katonai táborrá alakult át, amelyben a korhű öltözetet és fegyvereket viselő harcosok úgy élnek, mint kétezer évvel ezelőtti elődeik: gyakorlatoznak, szórakoznak, sőt ha kell, még a "gladiátorok lázadásait is leverik".
A bemutatókon az érdeklődők megfigyelhetik a légiósok és ellenfeleik harcmodorát, technikáját, megismerhetik sajátos fegyverzetüket - ismertette.
- A római légiósok a mai szemmel is tökéletesnek tűnő, egy darabból kovácsolt sisakot, vagyis cassist viseltek, amelynek tarkóvédő lemeze a nyakat is óvta. A felsőtestet védő lorica segmenta széles bőrszíjjal egymáshoz erősített páncélszelvényekből állt, amely együtt mozgott testükkel. Intim testrészeiket a katonai övön függő intimitate óvta - fogalmazott Szabadfi Zoltán.
Hozzáfűzte: fegyvereik közül a legismertebb a többrétegű fa és bőrlemezekből álló pajzs, a dárdaszerű hajítófegyver, a palium, valamint a rövid, széles pengéjű, közelharcra alkalmas, gladius nevű kard.
A szervező elmondása szerint péntektől vasárnapig egymást követik a Ferences-kertben a hagyományőrző fegyveresek harci bemutatói, amelyek csak egy részét képezik annak a 250 programnak, amelyet a most negyedik alkalommal megrendezett Savaria Történelmi Karnevál kínál Szombathelyen.
A hagyományőrző találkozó részvevői természetesen ott lesznek azon a fáklyás felvonuláson is, amelyet szombaton este rendeznek Szombathely belvárosában. Ezen - a szervezők számítása szerint - legalább ezer jelmezes vesz majd részt.
MTI - fidesz.hu