Szorosabb együttműködés az orosz régiókkal
A magyar kormány szoros gazdasági együttműködésre törekszik Oroszország régióival, köztük a Tatár Köztársasággal - erről beszélt Szijjártó Péter, a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos kedden a Parlamentben, ahol fogadta Ravil Muratovot, az Oroszországban lévő Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.
Dátum: 2013-11-05 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:38:05.202436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A budapesti találkozóról a kormánybiztos-államtitkár sajtófőnöke, Varga Éva tájékoztatta az MTI-t. Közölte: a megbeszélésen Szijjártó Péter tatár partnerének elmondta, hogy Magyarország keleti nyitás stratégiájának egyik fontos célkitűzése az Oroszországba irányuló magyar export növelése. Ezért a magyar kormány szoros együttműködést alakít ki Oroszország köztársaságaival és régióival, ennek jegyében pedig felgyorsítja a Magyarország és a Tatár Köztársaság közötti gazdasági együttműködési megállapodásról a tárgyalásokat - idézte a kormánybiztos szavait a sajtófőnök. Hozzátette, Magyarország az idei év első felében 83 százalékkal növelte a Tatár Köztársaságba irányuló exportját, a keddi megbeszélésen pedig ennek további növeléséről tárgyaltak a felek. "Elsősorban mezőgazdasági, élelmiszer-ipari és vízgazdálkodási kivitelre koncentrálunk, a termékek mellett azonban egyre inkább előtérbe helyezzük a technológiaexportot is" - mondta a tájékoztatás szerint Szijjártó Péter.
A szövetségi köztársaság Oroszországot 83 területi egység alkotja: 21 köztársaság, 9 határvidék, 46 megye, 2 szövetségi státusú város, 1 autonóm terület és 4 autonóm körzet.