Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hídkeresztelő Dunaföldváron

Beszédes Józsefről, a magyar vízgazdálkodás 150 évvel ezelőtt elhunyt úttörőjéről nevezték el a tavaly felújított dunaföldvári Duna-hidat szombaton.


Dátum: 2002-03-23 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:12.465649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A névadó ünnepségen Hajós Béla, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: Beszédes József tevékenysége nagy lendületet adott a magyar vízgazdálkodásnak, a reformkori fejlődésnek.

- Nevéhez fűződik a Sárvíz, a Sió, a Kapos szabályozása, valamint a Duna bajai-bátai egységes árvízvédelmi vonalának megépítése - közölte.

Utalt arra, hogy Beszédes József nemcsak sikeres tervező és kivitelező munkája, hanem a magyar nyelvű műszaki irodalom megteremtésében vállalt kiemelkedő szerepe folytán is példaként állítható a mai mérnökök elé. Hangsúlyozta: a mai szakembereknek Beszédes József tapasztalataiból merítve a természet mindenkori megbecsülésével és szeretetével kell dolgozniuk.

A 492 méter hosszú, 13,4 méter széles dunaföldvári Duna-híd 1930-ban készült el Kossalka János műegyetemi tanár tervei alapján. A II. világháborúban a kivonuló német csapatok felrobbantották, újjáépítését követően 1951-ben adták át újra a forgalomnak. A híd az 1990-es évekre elöregedett, megrongálódott, felújítása 2000 tavasza és 2001 szeptembere között mintegy 3,6 milliárd forintból valósult meg.

Kapcsolódó elemek