Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Merénylet egy jemeni mecset ellen

Jemenben merényletet követtek el egy mecset ellen pénteken, aminek következtében két ember életét vesztette, harmincan pedig sérüléseket szenvedtek.


Dátum: 2003-08-22 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:17.823777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A támadó két kézigránátot hajított a hívők közé a Szanaa fővárostól 120 kilométernyire elterülő Húsz város mecsetjében. A dpa német hírügynökségnek a jemeni médiára hivatkozó jelentése szerint csak az egyik gránát robbant fel.

Az egyik áldozat azonnal életét vesztette, a másik a kórházban halt bele sérüléseibe. A bűncselekmény indítéka pontosan nem ismert, a dpa úgy tudja, hogy a merénylő állítólag előzőleg összekülönbözött több honfitársával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek