Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyarokkal lehet jó üzletet kötni

2010 után beléptünk a stratégiai partnerség időszakába, amikor a magyar gazdaság számára meghatározó területeken működő cégek keresik az együttműködést a mindenkori magyar állammal – hangsúlyozta Orbán Viktor a Telenor Magyarország Zrt-vel kötött stratégiai megállapodás aláírása előtt.


Dátum: 2013-11-05 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197440
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:38:14.726075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Orbán Viktor stratégiai megállapodást írt alá a Telenorral

A miniszterelnök beszédében elmondta: abban bíznak, hogy a stratégiai megállapodások klasszikus win-win szituációt fognak eredményezni, azaz senki sem gyarapodhat a másik kárára, és senki sem nyerhet a magyar emberek érdekével szemben. Ahogy egy dolgozó méltó a maga bérére, úgy egy vállalat is méltó arra a profitra, amit megtermel, és amely egyensúlyban áll az általa befektetett tőkével, energiával és szaktudással – szögezte le.

['\n\t\t\n\t\tA Telenornak 3,2 millió magyar előfizetője van, „ennyi ember nem szokott egyszerre tévedni” – indokolta a kormányfő a stratégiai megállapodás aláírását a telekommunikációs céggel. Mint mondta: „joggal gondolta a magyar kormány azt, hogy a Telenor kulcsszereplője lesz a magyar gazdaságnak a jövőben is”.', 'Orbán Viktor komoly elismerésnek nevezve, hogy a cég Magyarországon működik, kifejtette: ez azt mutatja, hogy egy olyan társadalmat és gazdaságot építünk, amely versenyképes lehet a világ más országaival, és méltó partnere egy ilyen nagy nemzetközi cégnek.

\n']

['\n\t\t\n\t\tA miniszterelnök közölte, hogy a Telenor vezetői arra a kérdésére, hogy miért írnak alá megállapodást hazánkkal, azt felelték: „a magyar munkavállalók egyszerűen jók és versenyképesek”. Ezért a kormányfő arra bíztat minden fiatalt, hogy tanuljon, végezze el az egyetemet, legyen innovatív és próbáljon a Telenorhoz hasonló cégek vonzáskörzetébe kerülni.\xa0A megállapodás részleteiről szólva Orbán Viktor kifejtette: a dokumentumban szerepel képzési együttműködés, támogatási programok a fiatalok számára, beruházási tervek és az innováció támogatásáról szóló programpontok is.', '„Ha Magyarországon bárkit megkérdeznek, mit gondol a norvégokról, akkor valószínűleg mindenki pozitív elfogultságot mutatna” – emelte ki, hangsúlyozva: a norvégokról a magyar emberek fejében az él, hogy világos, ésszerű, jól érvelő, átlátható, nem korrupt és együttműködésre törekvő emberek. „Norvégiának van Magyarországon egy pozitív imázsa, amit a Telenor és a jelen megállapodás is tovább fog erősíteni” – jegyezte meg.

\n']

A különadókat érintve a miniszterelnök szólt arról is: volt vita, hiszen a magyar gazdaság talpra állítása érdekében tett 2010-es intézkedések a telekommunikációs szektort is erősen érintették. Ugyanakkor aláhúzta: e kérdésről is tárgyaltak ma, és arra jutottak, hogy minden olyan javaslatot, ami a magyar gazdaságot erősíti és nagyobb adóbevételt eredményez általában, szívesen fogad a kormány, mert ennek arányában tudja csökkenteni majd a speciális szektoriális adókat.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4264, 'source_type': 'media', 'source_id': 11699, 'target_type': 'article', 'target_id': 131906, 'relation_type': 'describes'}