Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkezdődött a kerékpárút építése a Velencei-tó déli partján

Elkezdődött a kerékpárút építése a Velencei-tó déli partján: a tizenkét kilométeres szakaszt 730 millió forintos összköltséggel, európai uniós források felhasználásával valósítják meg az év végéig.


Dátum: 2013-11-06 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:38:26.459288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szerdán Gárdonyban rendezett projektnyitó eseményen Tessely Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta: a beruházást két szakaszra bontották, így egyenként hat kilométeres kerékpárutak létesülnek. A fejlesztéstől a térség turisztikai vonzerejének növekedését várják.

A beruházáshoz Gárdony önkormányzata és a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács (VVVTFT) egyaránt 291-291 millió forint támogatást nyert, ezenkívül a kormány 150 millió forintos támogatást biztosított hozzá.

Szólt arról is, hogy a kormányzati támogatásból további kilenc kerékpárút tervei készültek el, amivel a Fejér megyei kerékpárút-hálózat – Komárom-Esztergom megye felé - összekapcsolódhat az európai hálózattal. Ezek között említette a Bicskétől északra, Etyek környékére és a Váli-völgybe tervezett utakat.

L. Simon László (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács (VVVTFT) elnöke kiemelte, hogy a Velencei-tó környékének fejlesztése egyik fontos szakaszához ért. A fejlesztéshez elengedhetetlennek nevezte az összefogást, amely a helyi és a megyei önkormányzat, a fejlesztési tanács, valamint a kormány között jött létre.

Hangsúlyozta, hogy a középtávú fejlesztési terveket már leadták a kormánynak. Ezeket Garancsi István miniszterelnöki megbízott is támogatja, mint ahogy a most készülő két útszakasz tervezésében is aktív segítséget nyújtott – tette hozzá.

Törő Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő, útügyekért felelős miniszteri biztos a középtávú tervekben szereplő útszakaszok megépítését sürgette a meglévő szálláslehetőségek figyelembevétele mellett. Közölte: az építkezés befejezését követően a Velencei-tó körüli kerékpárút-hálózat összekapcsolódik a korábban átadott Iszkaszentgyörgy-Székesfehérvár kerékpárúttal.

Kapcsolódó elemek