Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor beszédet mond a Máért ülésén

A nemzetpolitikai stratégia megújítása, az egyszerűsített honosítás és a jövő évi választásra való felkészülés szerepel a Magyar Állandó Értekezlet csütörtöki ülésének napirendjén. A tanácskozáson beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.


Dátum: 2013-11-07 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:38:35.558830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta: az ülésre meghívták Pálffy Ilonát, a Nemzeti Választási Iroda vezetőjét, aki tájékoztatást ad majd a regisztráció és voksolás menetéről. A magyar kormány azt szeretné, ha minél többen tudnának élni szavazati jogukkal - hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.

A Máért tizenkettedik, plenáris ülésén emellett bemutatják a hétfőn megjelent Nemzetpolitikai alapismeretek című kötetet, és megújítják a két éve elkészült nemzetpolitikai stratégiát. A dokumentumba az azóta eltelt időszak eredményeit vezetik át.

A helyettes államtitkár jelezte: külön kötet készült a stratégia végrehajtásáról, ez azt mutatja be, hogy a magyar államigazgatásban az egyes tárcák hogyan hajtják végre, és milyen eredményeket értek el. Beszámoló hangzik el továbbá az idei év kiemelt projektjéről, a kisiskolák éve programról, és a jövő évre tervezett programról is, amelyről a Máért dönt majd - mondta a helyettes államtitkár.

Az ülésre meghívót kapott Erdélyből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Magyar Polgári Párt (MPP), Felvidékről a Magyar Közösség Pártja (MKP), Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), és a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kárpátaljáról Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), és Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK), és Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ), valamint Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK).

Kapcsolódó elemek