Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uniós forrásból újulhat meg a gyöngyösi idősotthon

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében 180 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével újulhat meg a gyöngyösi kistérségi humán szolgáltató központ által működtetett Idősek bentlakásos otthona - tájékoztatta a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízotti kabinetjének kommunikációs munkatársa az MTI-t.


Dátum: 2013-11-07 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:38:36.310675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 Burián Orsolya közlése szerint az otthonban száz idős embert gondoznak. A beruházás során a nem megfelelő műszaki állapotú épületet akadálymentesítik, szigetelik, modern nyílászárókkal, energiatakarékos berendezésekkel, eszközökkel szerelik fel. A lakóterek és a közösségi terek zsúfoltsága csökken, mert 250 négyzetméterrel bővül a létesítmény. Egy új imaszoba is létesül. Felújítják az otthon 24 dolgozójának öltözőit is, a nővérszobákba pedig informatikai rendszert telepítenek.

A kivitelezési munkák előreláthatólag jövő márciusban kezdődnek és szeptemberre fejeződnek be.

A járási feladatokat ellátó önkormányzati intézmény a legnagyobb, egyben az egyetlen városi kézben lévő idősotthon Gyöngyösön.

Kapcsolódó elemek