Átadták a pécsi erőmű új biomasszablokkját
Átadták a pécsi erőmű 24 milliárd forintból épült új biomassza-tüzelésű blokkját csütörtökön.
Dátum: 2013-11-07 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:38:44.776530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Dalkia cégcsoporthoz tartozó Pannonpower fejlesztésének eredményeként a meglévő fatüzelésű mellett épült, szalmával, kukoricaszárral és energianáddal üzemelő 35 megawattos villamos energia és 70 megawattos hőtermelő kapacitású berendezés a maga nemében a legnagyobb Magyarországon.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter beszédében hangsúlyozta: a beruházás illeszkedik a kormánynak az ország energiaimport-függőségének csökkentésére irányuló koncepciójába, hozzájárul a megújuló energia részarányának növeléséhez, és jelzi, hogy a piaci szereplők bíznak a magyar gazdaság növekedésében.