Megduplázódott a térfigyelő kamerák száma a Ferencvárosban
Megduplázódott a térfigyelő kamerák száma a főváros IX. kerületben. A kibővített kamerarendszer csütörtöki átadásán Pintér Sándor belügyminiszter arról beszélt, hogy a kerületben élők a kormányváltáskor elsősorban biztonsággal használható aluljárókat kértek, valamint több rendőrt a közterületekre.
Dátum: 2013-11-07 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:38:50.087047, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: ennek alapján kezdődött meg a főváros rendőrségeinek átszervezése, és a Ferencvárosban is bevezették az úgynevezett gördülő akciókat. Ez azt jelenti, hogy a Készenléti Rendőrség tagjai megjelennek egy adott területen, bűnelkövetőket, körözött személyeket keresnek és fognak el, majd továbbmennek egy másik területre - magyarázta.
['\n\t\t\n\t\tA tárcavezető szerint egyértelmű, hogy a közterületi rendőri jelenlét nem lehet folyamatos mindenütt, ezért áttekintették a térfigyelő kamerarendszer fejlesztésének lehetőségeit. "Erősen meglepődött", amikor megtudta, hogy legutóbb 2002-ben helyeztek ki kamerát a Ferencvárosban.\xa0Pintér Sándor szólt arról is, hogy a közbiztonság további javításához ezután is szükséges a széles körű összefogás és az állampolgárok segítsége.
\xa0\xa0\xa0
A\xa0kameráktól a bűncselekmények számának csökkenését várják', 'Bácskai János (Fidesz-KDNP), a Ferencváros polgármestere arról beszélt, hogy az idén három jelentős közbiztonsági intézkedést hoztak a városrészben. Rendőrőrsöt adtak át a József Attila lakótelepen, emellett három körzeti megbízotti irodát nyitottak és már készül a negyedik, most pedig megduplázták a kamerák számát.
\n']