Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Nem a szavaknak, hanem a tetteknek kell hinni"

Az intézkedéseinkben, a döntéseinkben mindig a jó szándék vezet bennünket – mondta Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója a Szabad Európa Vitanapok keretében megrendezett pénteki konferencián, ahol a fogyatékkal élők helyzetét vitatták meg a résztvevők. Kósa Ádám EP-képviselő előadásában kiemelte, az Európai Unió intézményei felismerik, hogy fontos a fogyatékossággal élők ügye.


Dátum: 2013-11-08 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:38:58.495858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szólt arról is, hogy szeretné elérni, hogy jövőre a fogyatékkal élők országos szervezeteinek állami támogatásának összege emelkedjen. Arra is figyelni kellene, és szerintem ebben a parlamenti pártok között létre is jöhet egyfajta összefogás vagy párbeszéd, hogy a 2014 és 2020 közötti tervezési, fejlesztési ciklusnak is nyertesei legyenek a fogyatékkal élők – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, fontos, hogy hazánkban kiteljesedjen a szemléletváltás, és mindenki megértse, miként tudjuk támogatni fogyatékkal élő társainkat, illetve azt, hogy ők is teljes jogú és hasznos tagjai a társadalomnak.

A tetteknek kell hinni

Kósa Ádám európai parlamenti képviselő előadásában nehéz tehernek nevezte, hogy egyedüli siket képviselőként neki kell kiállni az EP-ben a fogyatékkal élőkért.

Rámutatott, az Európai Unió intézményei felismerik, hogy fontos a fogyatékossággal élők ügye. Ahhoz, hogy megfelelő válaszok szülessenek, kutatásokat kell végezni, be kell vonni a szakembereket és az érdekvédelmi szervezeteket – hívta fel a figyelmet.

Tájékoztatott arról, hogy az unió alapszerződése szerint a szociálpolitika nemzeti hatáskörbe tartozik. A fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ egyezmény kiemelt fontosságú, bevonják az uniós politikába, és ez meghatározza a döntéseket is – tette hozzá a politikus. Szólt arról is, hogy 2011-ben megszületett az Európai Parlament állásfoglalása a fogyatékkal élők mobilitásáról és társadalmi befogadása.

Kósa Ádám beszámolt arról is, a politikai pályára lépve meg kellett tapasztalnia, hogy nem a szavaknak, hanem a tetteknek kell hinni. Ennek kapcsán felidézte, egy hónapja készített egy jelentést a hátrányos megkülönböztetésről, amit az EP-ben politikai okokból leszavazott a baloldal.

A konferencia kapcsán reményét fejezte ki, hogy a résztvevők valós képet kapnak a fogyatékossággal élők helyzetéről, illetve az ezzel kapcsolatos politikai döntésekről. Sokan eljöttek, ez is bizonyítja, hogy szükség van a párbeszédre – fordult a tanácskozás résztvevőihez.

Kapcsolódó elemek