Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Talpra állhat a magyar sertéságazat

Talpra állhat a nehéz helyzetben lévő magyar sertéságazat az élő- és félsertés áfa-csökkentésének köszönhetően, így a hazai vidék számára a sertéstartásban és -feldolgozásban több tízezer munkahelyet tudunk megmenteni, sőt újakat tudunk létrehozni - fogalmaz szombati közleményében Puskás Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője.


Dátum: 2013-11-09 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:39:10.571187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánypárti politikus a közleményben emlékeztet, a magyar sertésfeldolgozók és termelők az ágazatban kiemelkedően magas, 30-40%-os feketegazdaság miatt évek óta komoly gondokkal küzdenek. 2014. január elsejétől az élő- és félsertés jelenlegi 27%-os áfakulcsa – 22 százalékpontos csökkentés után – 5%-ra mérséklődik, jelentősen növelve ezzel a hazai feldolgozók versenyképességét és segítve a magyar sertéshús sikeres exportját és hazai keresletét is - hívja fel a figyelmet Puskás Imre.

Tájékoztatása szerint a sertéságazat talpra állása a hazai vidék számára munkahelyeket teremt, a takarmánytermelőktől egészen a feldolgozóiparig. A magyar sertésstratégia megvalósításával 2020-ig a kétszeresére nőhet a jelenleg alig 3 milliós állatállomány, valamint közel 20 ezer új munkahely jöhet létre - mutat rá a fideszes honatya.

Az ágazat fejlődni akarását jelzi, hogy a legutóbbi állattartó telep korszerűsítése pályázaton mintegy 25 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre a sertéstartók részére, az új 2014-2020 közötti vidékfejlesztési program pedig kiemelten fogja kezelni az állattartó ágazatokat - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek