Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentést tesz a PSZÁF elnöke Keller László ellen

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás és becsületsértés miatt büntető eljárást, személyiségi jogi okok miatt pedig polgári peres eljárást indít Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnöke Keller László közpénzügyi államtitkárral szemben a jövő hét első felében - mondta szombaton Futó Barnabás, az elnök jogi képviselője.


Dátum: 2003-08-24 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:21.510782, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jogi képviselő tájékoztatása szerint Szász Károly az államtitkárnak a Magyar Hírlap szombati számában tett nyilatkozata miatt tesz feljelentést.

Keller László az interjúban alkalmatlannak nevezte Szász Károlyt a felügyelet vezetésére.

Az államtitkár a lapnak nyilatkozva azt mondta: a PSZÁF elnöke "köztisztviselőként olyan látszatot próbál kelteni a Fidesz segítségével, hogy azt ne mondjam politikai védelmével, mintha a kormánynak köze lenne a brókerbotrányhoz".

Mint mondta: "Szász felelősségét még olyan ügyekben is vizsgálni kell, amikor a felügyelet - az elnök tudtával - olyan személyek vállalkozásainak adott pénzintézeti jogosítványt, engedélyt, ahol ezt nem tehette volna meg".

- A jövő hét első felében be fogjuk adni a feljelentést és a keresetet a bírósághoz mindkét ügyben - mondta Futó Barnabás. Hozzátette: a feljelentésre 30 nap, a kereset benyújtására pedig az elévülési idő áll rendelkezésre.

Mint mondta, "a rágalmazással, a becsületsértéssel az a probléma, jó esély van arra, hogy a mentelmi joga mögé bújik a képviselő".

A jogi képviselő hozzátette: "még meg kell beszélnünk, hogy milyen összegben kérjük a kártérítést".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek