Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa: A baloldalon senki nem mond igazat

A Fidesz országgyűlési választási kampányában – amely január végén, február elején kezdődhet – legalább 60-100 ezer aktivista támogatására számítanak a 2-2,5 millió aláírás összegyűjtéséhez – derül ki Kósa Lajos Magyar Nemzetnek adott interjújából. A Fidesz ügyvezető alelnöke jövő héten Debrecenben jelenti be, hogy – a 2014-től életbe lépő összeférhetetlenségi szabályok miatt – parlamenti képviselőként vagy polgármesterként folytatja-e pályafutását. Kósa egyébként azt támogatja, külön időpontban tartsák jövőre az országgyűlési és az európai parlamenti választásokat. A Fidesz egyik meghatározó politikusa úgy véli, „egy rendes, nem MSZMP-jogutód baloldali pártra nagyobb szüksége lenne az országnak, mint a mostani MSZP-re”.


Dátum: 2013-11-09 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:39:13.170856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


– A bajai álvideó ügyében ön tudja még követni, hogy ki, kinek és hányszor hazudott a baloldalon az elmúlt hetekben?

– Abszolút követhető: senki nem mond igazat ebben a történetben. A baloldalon teljes káosz uralkodik a hamisítási üggyel kapcsolatban. Ez a csapat olyan mértékben alkalmatlan bármire, hogy arra valójában korábban mi sem gondoltunk. Az is látszik, nincs bennük semmilyen erkölcsi megfontolás, csak az a gátlástalan hataloméhség, amelynek kapcsán úgy gondolják, nekik minden megengedett. Egy demokrácia viszont sokkal komolyabb hozzáállást igényel.

– Ugyanakkor van – nem is egy – büntetőjogi vonatkozása is a hamisításnak. A legutóbbi hírek szerint a hazugságvizsgálatok eredményei a Demokratikus Koalíció érintettségével kapcsolatos gyanút erősítették.

– Ebben az ügyben az egész csapat, Gyurcsánytól kezdve Mesterházyig benne van. Éppen ezért a baloldal egészéről állít ki olyan szegénységi bizonyítványt, amely mindenkit el kell hogy gondolkoztasson.

– Kiderülhet valaha is a teljes igazság a bajai videó körülményeinek készítéséről, illetve annak felhasználásáról?

– Miután a hamisított videó története teljes egészében politikavezérelt a baloldalon, ezért szerintem annyi fog kiderülni, mint amennyi a hasonló módon manipulált, elhazudott őszödi beszéd eredetéről kiderült. Mindkettő lényege tulajdonképpen a hazai baloldal valódi természetének lelepleződése volt.

A teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.

Kapcsolódó elemek