Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Régészeti leleteket rejtett a Duna-meder

Nyolc méter hosszú, úgynevezett bödönhajót, vagyis egy fatörzsből kivájt vízijárművet is találtak a Duna-mederben, a Bács-Kiskun megyei Harta határában - közölte Tóth János Attila régész.


Dátum: 2003-08-24 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:21.841386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alacsony vízállás következtében láthatóvá vált lelet-részletből egy hajózási szakközépiskolai tanár ismerte fel, hogy hajóroncs, s értesítette a helyben lakó régészt - mondta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tudományos Igazgatóságának főosztályvezetője.

A szárazság miatt fontos volt a lelet gyors mentése, így azt ideiglenesen a hartai helytörténeti gyűjtemény udvarán kiásott "medencében" helyezték el, fóliával takarták le, majd vízzel árasztották el - ismertette.

A leletről annyi már tudható, hogy annak idején meglehetősen hosszú ideig lehetett használatban, ugyanis több javítás nyomát őrzi. A kiigazítások egy része még faszögeléssel történt, illetve van egy olyan javítási rész, ahol már vasszögeket, kovácsoltvas szögeket alkalmaztak. Az eredeti szögelésből viszont arra lehet következtetni, hogy a bödönhajó a XVIII. században készült - tette hozzá a Tóth János Attila.

A hartaiak tájékoztatása nyomán bejárták a környéken a folyóparti részt - jegyezte meg.

Ennek során bukkantak rá egy másik, hagyományos fahajóra. A palánkot a bordákhoz kovácsoltvas szögekkel rögzítették, ami azt jelenti, hogy nem XIX. és főképpen nem XX. századi készítésű, vagyis történeti hajóroncs került elő - fűzte hozzá.

- A szemle során találtak - egykor valószínűleg vízimalomhoz tartozó - csapolt gerendákat is. Ugyanarról a zátonyos Duna-részről, ahonnan a bödönhajó is előkerült, egy faborda a további lelet. Nyilván a környéken található a hajó is, amelyről származik, hacsak nem semmisült meg teljesen az iszap fogságában - tért ki rá.

A borda különlegessége, hogy csak faszögek találhatók benne, amiből az következik, hogy régebbi a másik hajóroncsnál.

- A Duna alacsony vízállása régészeti szempontok szerint részben kedvező, részben kedvezőtlen. Leletek kerülhetnek elő, viszont avatatlan kezek beavatkozásakor további pusztulásnak vannak kitéve a tárgyak, amelyeknek konzerválása nagyon sokba kerül. Az úgynevezett bödönhajó restaurálásához is több millió forint kellene - közölte Tóth János Attila régész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal főosztályvezetője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek