Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadta az Országgyűlés a tavalyi zárszámadást

Az Országgyűlés hétfői ülésén elfogadta a 2012-es zárszámadást, amely szerint a módosított előirányzathoz képest a kiadási főösszeg 87 milliárd, a bevételi főösszeg 15 milliárd, míg az egyenleg 73 milliárd forinttal alacsonyabb.


Dátum: 2013-11-11 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:39:31.870245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 245 igen szavazattal, 68 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett elfogadott, Magyarország 2012-es költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat 14 422,528 milliárd forint bevételt, 15 021,171 milliárd forint kiadást és 598,643 milliárd forint hiányt tartalmaz.

A zárszámadási törvény szerint 2012-ben csökkent a bruttó hazai termék (GDP), emelkedett a foglalkoztatottak száma, csökkent az adósság, az államháztartási hiány pedig tíz éve nem mért alacsony szintű, a GDP 1,9 százaléka volt.

Kapcsolódó elemek