Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiterjesztik a koraszülötteknek adható RSV-oltást

Minden, a 32. hét előtt született koraszülött részesülhet az őket leginkább fenyegető vírusfertőzés, az RSV megelőzésére szolgáló oltóanyagból - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.


Dátum: 2013-11-12 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:39:41.708391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tErtl Tibor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium neonatológiai tagozatának elnöke elmondta, hogy a védőoltást a szülő beleegyezésével a kórházban kapja az újszülött, a sorozat öt oltásból áll.\xa0A professzor megjegyezte, korábban is megkaphatták ezt az oltóanyagot a koraszülöttek. Azzal pedig több gyermek kaphat oltást, hogy megszűnt a legfeljebb 1500 grammos súlyhatár, a 28. helyett pedig immár a 32. hét előtt születettekre vonatkozik a rendelet.

\xa0\xa0\xa0

A vírus a csecsemők felét eléri az első életévükben, a másodikban pedig szinte minden gyerek átesik a vírus okozta megbetegedésen. A vírus leggyakrabban novembertől márciusig fertőz, és kifejezetten a koraszülöttek veszélyeztetettek.\xa0A közönséges náthához hasonlító megbetegedést okozó vírus (respiratory syncytial) miatt megvastagodik a légutak nyálkahártyája, és minél kisebb egy baba, annál kisebbek ezek a légutak, így annál súlyosabbak a következmények. Két év alatti gyerekeknél tüdő- és hörgőcskegyulladást okozhat a fertőzés.

\xa0\xa0\xa0

Az oltásokra évente 1,3 milliárd forint a költségvetési keret', 'Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója hozzátette: az oltásokra évente 1,3 milliárd forint a költségvetési keret, és az úgynevezett tételes finanszírozási szisztéma szerint egyfajta természetbeni juttatásként adja az OEP a készítményeket az intézményeknek, így nem a kórház finanszírozását terheli az oltóanyag beszerzése.

\xa0\xa0\xa0

Szócska Miklós kérdésre elmondta, az intézkedésnek nincs köze a miskolci kórházban nyáron meghalt koraszülöttek ügyéhez, hiszen a rendelet már május óta hatályos, és az oltásokat novemberben kell megkezdeni, mert a vírus jellemzően az őszi-téli hónapokban fertőz.']

Kapcsolódó elemek