Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emelkedik az Útravaló ösztöndíj összege

A hátrányos helyzetű fiatalok Útravaló ösztöndíjrendszeréhez tartozó alprogramokban összesen mintegy 14 ezer tanuló jut támogatáshoz az elnyerhető támogatási összeg jelentős emelkedésével - mondta a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján a Komárom-Esztergom megyei Ácson.


Dátum: 2013-11-12 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:39:43.537474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács Zoltán ismertetése szerint a két év alatt megújult rendszerben a tanulmányi eredménytől vált függővé az ösztöndíj nagysága, amely az idén akár havi 14 ezer forintot is jelenthet. A támogatottak 53 százaléka roma származású. Az államtitkár hozzátette, hogy az ösztöndíjrendszer mellett az esélyegyenlőségi, a továbbtanulást segítő, a Tanoda és a második esély típusú, valamint a hazai és nemzetközi testvériskolai programok összesen több mint 16 ezer gyermekhez jutnak el. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esélykülönbségének kiegyenlítését célzó Integrációs Pedagógiai Rendszer az utóbbi évek tapasztalatai alapján javulást hozott a mintegy 2000 köznevelési intézmény tanulói és óvodásai körében - magyarázta.

Lakatos Béla, Ács roma származású polgármestere - 2004 és 2010 között a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója - a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy 2004-től felmenő rendszerben kezdték meg az integrált oktatást. Minden évben újabb évfolyammal bővült az integrált osztályok száma, ahol nemcsak romák, hanem sajátos nevelési igényű gyerekek is együtt tanultak a többiekkel. A polgármester elmondta, igazgatása alatt az iskola gyermeklétszáma 500 és 600 között volt és a tanulók közül 120 szorult fejlesztésre. A folyamatba bevonták a szülőket, mentori rendszert alakítottak ki, amelyben egy tanár 6-7 gyermek fejlődéséért vállalt felelősséget, emellett hangsúlyos volt a tanárok képzése is. Az iskola később szakképzéssel is foglalkozott, évente 20-30 tanulónak adtak szakmát a kezébe, és kétharmaduk állandó munkát talált - mondta Lakatos Béla, hozzátéve, hogy az általuk megvalósított módszert akkor lehet sikeresen átvenni, ha a fejlesztésre szoruló tanulók aránya 30 százalék alatt marad.

Kapcsolódó elemek