Zarándokház-avatás Mindszenty József szülőfalujában
Mindszenty József bíboros, hercegprímás esztergomi érsek tiszteletére zarándokházat építettek szülőfalujában, a Vas megyei Csehimindszenten, ahol a hívek a vasárnapi szentmisén azért imádkoztak, hogy a főpap boldoggá avatási eljárása eredményes legyen.
Dátum: 2003-08-25 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:23.685521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Fel kell készülni arra, hogy Mindszenty József boldoggá avatása után nagy számban lesznek majd olyan zarándokok, akik le akarják róni tiszteletüket szülőfalujában is - hangsúlyozta Konkoly István, szombathelyi megyéspüspök, aki megáldotta a zarándokház épületét.
Szavai szerint Mindszenty József mindannyiunk számára példát mutatott keresztény hitével, egyházhűségével és hazaszeretetével.
A 450 lelkes községben a helyi római katolikus plébánia bővítésével alakították ki a zarándokházat, amelynek hat vendégszobájában 18 zarándokot tudnak elhelyezni, az épület közösségi helyiségeiben pedig egyházközségi összejöveteleket, imaórákat tartanak.
Az építkezés 30 millió forintos költségét a Széchenyi Terv keretében elnyert pályázati pénzből a Vas Megyei Területfejlesztési Tanács támogatásával, a Szombathelyi Egyházmegye anyagi hozzájárulásával, valamint a hívek adományaiból fedezték.
MTI - fidesz.hu