Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Autót adományozott Terézváros a katasztrófavédelemnek

Személygépkocsit adott a terézvárosi önkormányzat a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak - tájékoztatta a kerület az MTI-t.


Dátum: 2013-11-12 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197702
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:39:47.020183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korábban a polgári védelem által használt autó az V., VI. és VII. kerületben teljesít szolgálatot, az önkormányzat hozzájárul az üzemanyagköltséghez is.

A közlemény idézte Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) VI. kerületi polgármestert, aki fontosnak tartotta a lakosság ellátásának magas színvonalát és ezáltal az ott élők biztonságát.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a kerület korábban ingatlanfelújításhoz is támogatást adott a belvárosi katasztrófavédelmi őrsnek.

A Terézvárosban 2012 óta működik 24 órás közterület-felügyelet. Az úgynevezett kocsmaadóból évente befolyó 80 millió forintot az utcák tisztán tartására és a közbiztonság erősítésére fordítják - írták.

Kapcsolódó elemek