Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó Péter több megállapodást is aláírt Pekingben

Egyebek mellett az egészségügyi együttműködést és a kereskedelmi kapcsolatok javítását szolgáló megállapodásokat írt alá szerdán pekingi tárgyalásai alkalmából Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos.


Dátum: 2013-11-13 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:39:50.158218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter telefonon arról tájékoztatta az MTI-t, hogy tárgyalt a kínai fővárosban Ma Hsziao-vej egészségügyi miniszterhelyettessel, és ezt követően aláírták a 2014-2016 közötti időszakra vonatkozó Magyar-Kínai Egészségügyi Munkatervet, amely biztosítja a két ország közötti egészségügyi és gyógyászati, valamint a kutatási együttműködések keretfeltételeit. Szijjártó Péter megbeszélést folytatott Csung San kereskedelmi miniszterhelyettessel is, majd aláírták a kétoldalú infrastrukturális keretmegállapodást, amely azt a stratégiai célkitűzést szolgálja, hogy Magyarország váljon a kínai áruk európai kivitelének közép-európai tranzitországává. Az ehhez szükséges beruházásokra vonatkozó pénzügyi témájú egyeztetéseket folytatják a két ország között - közölte az államtitkár.

A magyar politikus tárgyalt Szun Ta-vejjel, a Kínai Minőségellenőrzési Hivatalt miniszterhelyettesi rangú vezetőjével, és ezután aláírták a Kínai Állami Minőségfelügyeleti, Vizsgálati és Karantén Főhivatal (ASIQ) budapesti bevizsgáló laboratóriumának létrehozásáról szóló dokumentumot, amelynek nyomán könnyebbé válik a magyar élelmiszerek, mezőgazdasági termékek és feldolgozott élelmiszeripari termékek Kínába történő exportálása. A kormánybiztos megbeszélést folytatott Csang Csien-kuóval, az Emberi Erőforrás és Társadalombiztosítási Minisztérium miniszterhelyettesével, majd aláírták a Nemzeti Innovációs Hivatal és a kínai Külföldi Szakértők Állami Hivatala közötti szakembercserére vonatkozó megállapodást.

Kapcsolódó elemek