Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több program a megváltozott munkaképességűeknek

A Fidesz, ahogy vállalta, teljesíti: kiemelt figyelmet fordít a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékkal élők életkörülményeinek javítására - közölte Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője, szerdán.


Dátum: 2013-11-13 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:39:52.927003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írja: boldogulásukat megemelt pénzügyi támogatásokkal, foglalkoztatási programokkal, a rehabilitációjukat segítő szakmai programokkal, fejlesztésekkel és beruházásokkal is segíti. A fogyasztóvédelmi törvény közelmúltban elfogadott szigorításai is tovább erősítik a fogyatékkal élők jogait - fűzi hozzá.

Kiemeli: idén több mint 300 vállalkozásnál mintegy 30 ezer fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását segíti a kormány. Egyúttal emlékeztet: a tavaly bevezetett rehabilitációs kártya további adókedvezményt ad azoknak a cégeknek, amelyek megváltozott munkaképességűeket, illetve fogyatékkal élőket foglalkoztatnak.

Eddig több mint 20 ezer ember után több mint ötezer cég vette igénybe ezt a kedvezményt - hangsúlyozza, megjegyezve, hogy a következő két évben 10 ezer megváltozott munkaképességű, mozgáskorlátozott, hallássérült, látássérült illetve egyéb fogyatékkal élő ember számára indulnak képzési és foglalkoztatási programok 12 milliárd forintos keretösszegből.

Végül tájékoztat arról is, hogy az Új Széchenyi Terv keretében több mint 47 milliárd forintot biztosítunk a fogyatékos és halmozottan hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségének növelésére, társadalmi befogadásuk segítésére, ebből foglalkoztatásuk ösztönzésére 21,5 milliárd forint jut. A januárban megemelt összegű rokkantsági és rehabilitációs ellátások az alacsony inflációnak köszönhetően őrzik vásárlóerejüket és 2014 januárjától a nyugdíjakkal azonos mértékben emelkednek.

Kapcsolódó elemek