Új pályázatok nyílnak állatartási és élelmiszeripari technológák fejlesztésére
Állattartási és élelmiszeripari technológiák bevezetésére és korszerűsítésére írnak ki újabb pályázatokat a vidékfejlesztési alapba visszakerülő forrásokból. A Vidékfejlesztési Minisztérium a támogatási jogosultságot elveszítő, nyertes pályázók által fel nem használt támogatási keretösszegre decemberben ír ki pályázatot - jelentette ki szerdán a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár a Békéscsabán a vidékfejlesztési konferencián.
Dátum: 2013-11-14 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:09.750585, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Búsi Lajos kiemelte: az újszerű EU forrásgazdálkodás bevezetése tette lehetővé, hogy újra lehessen pályáztatni a fel nem használt vidékfejlesztési támogatásokat. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázatokat még decemberben kiírják és a pályázati feltételek kizárólag technológiai fejlesztéseket, építési beruházással nem járó eszközök beszerzését teszik lehetővé.
A tárca a még rendelkezésre álló 2007-2014-es költségvetési forrásokból a falugondnoki és a tanyagondnoki hálózat fejlesztésére mintegy 10 milliárd forintra ír ki újabb pályázatot, a vidéki kistelepülések turisztikai célú fejlesztéseire mintegy 13 milliárd forintra, a támogatások intenzitása száz százalék. Hozzátette: a Leader pályázatok eredményhirdetés előtt állnak, mintegy 35 milliárd forint pályázati forrást osztanak szét.