Több pénz juthat a fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezeteinek
Öt százalékkal nagyobb működési támogatást kaphatnak a fogyatékossággal élők érdekképviseleti szervezetei – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tapolczai Gergely fideszes országgyűlési képviselő.
Dátum: 2013-11-14 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:11.925627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megjegyezte, a kormányváltás óta az érintett szervezetek számára juttatott állami támogatás körülbelül 40 százalékkal emelkedett. Ezt a forrást többek között kedvezményes üdülésre, Braille-írással készült tankönyvek nyomtatására, felnőttképzési tanfolyamok indítására, a mentorszülői hálózat fejlesztésére, valamint szülői tanácsadásra fordíthatják – fűzte hozzá. A kormány és a Fidesz kiemelten fontosnak tartja a fogyatékossággal élő személyeket segítő érdekképviseleti szervek támogatását, a mai napon benyújtott javaslat is jelzi ezt – zárta szavait Tapolczai Gergely.