Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fejlesztik Szolnok kerékpárút-hálózatát

Két kerékre Szolnok! című sikeres pályázatával a helyi önkormányzat több mint 490 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Programja keretében a település kerékpárút-hálózatának fejlesztésére.


Dátum: 2013-11-14 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:15.767538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A beruházás 90 százalékát az Európai Unió támogatása fedezi, a 10 százalékos önerőt a város biztosítja - jelentette be Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester a projekt csütörtöki nyitórendezvényén. A fejlesztés elsődleges célja, hogy a Szolnokon egymással még össze nem kötött kerékpárút-szakaszok komplex hálózattá épüljenek ki. Ezzel minden városrészből lehetővé válik a belváros intézményeinek, szolgáltatóinak és munkahelyeinek biztonságos megközelítése kerékpárral - tette hozzá.

Szalay Ferenc - aki a térség egyik országgyűlési képviselője is - elmondta: a projekt keretében 17 szakaszon összesen 9 kilométer kerékpárút épül, továbbá a mára leromlott és kétkerekűvel nehezen járható szakaszokon 4,7 kilométeren újítják fel a régi utakat. A kétkerekűek biztonságos tárolása érdekében új kerékpártárolókat helyeznek ki, a 250 rögzítési pontból a közoktatási intézményeknél 190-et, a sportlétesítményeknél 60-at szerelnek fel.

Bene Ildikó, a térség másik fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a kivitelezési munkálatokkal párhuzamosan szemléletformáló akciókat szerveznek, a kerékpározás, mint egészséges és környezetkímélő közlekedési forma népszerűsítésére.

Kapcsolódó elemek