Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek Jászberényben

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a városba vezető utak mentén Jászberényben. A fejlesztést a település önkormányzata valósította meg, a 12 millió forintos beruházást a Belügyminisztérium 9,6 millió forinttal támogatta.


Dátum: 2013-11-15 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:18.996107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A településre beérkező gépjárművek rendszámát éjjel-nappal hat kamera érzékeli, és küld jó minőségű, a bíróság által bizonyítékként felhasználható képeket a rendőrségen elhelyezett szerverközpontba. Az adatokat a rendszer elemzi, majd a rendszám alapján információt közöl a gépjárműről, annak tulajdonosáról - közölte Fazekas-Füzesi Nóra, a városi rendőrkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Amikor rendszer valamilyen rendellenességet tapasztal, jelzést ad a monitorokat figyelő rendőröknek. Ha a jármű a város felé halad, azonnal indítani tudják a járőröket, míg Jászberény elhagyásakor az adott irányban legközelebb lévő rendőrőrsöt riaszthatják - tette hozzá a főhadnagy.

Tájékoztatása szerint rendszer tesztelése idején két esetben használták már a nyomozati munkában a kamerák által továbbított adatokat a rendőrök. Egyszer egy cserbenhagyóról és járművéről kaptak információt, a másik alkalommal egy körözött járművet találtak meg.

Kapcsolódó elemek