Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mint Iván a hűtőgépgyárban

Koppenhága és Athén óta az európai uniós csatlakozás kérdése egyre inkább gazdasági kérdés, ezért minden intézmény, szervezet - így a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség is - azt számolja, hogy 2004. május 1-jétől Magyarország milyen gazdasági és költségvetési helyzetben válik az Európai Unió tagjává. Ahogy közeledik a csatlakozás, egyre több állampolgár elvégzi ezeket a számításokat, hogy személyesen neki mit is hoz az integráció - fogalmazott Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-08-25 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:25.760138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A számolgatás után úgy érezhetjük magunkat, mint a hűtőgépgyárban dolgozó Iván, aki az elemeket egyenként hazalopva és azokat összerakva mindig csak egy tankot állított össze. Ha ugyanis a kormány minisztereitől és az EU-tól kapott számokat összerakjuk, azokból sehogyan sem áll össze az a kép, amelyet Medgyessy Péter vetített elénk - mutatott rá Varga Mihály.

Emlékeztetett: 2002 novemberében Prágában a miniszterelnök azt mondta, a pénzügyi csomag esetében két követelmény van: egyik, hogy Magyarország ne legyen nettó befizető, másik, hogy a 2004-es év jobb legyen, mint a 2003-as.

- Ez utóbbiban már most kételkedhetünk, hiszen maga Medgyessy Péter mondta, hogy 2004 a takarékosság éve lesz. Ez magyarul annyit tesz, hogy 2004 a megszorítások éve lesz - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Varga Mihály feltette a kérdést: fenntartja-e még állítását a miniszterelnök, miszerint a következő évben Magyarország nem lesz nettó befizetője az Európai Uniónak. A számok alapján ugyanis egyre inkább elképzelhető, hogy 2004-ben a magyar vállalkozó, a magyar gazda, a magyar alkalmazott fogja majd finanszírozni a francia vagy éppen a dán paraszt támogatását.

A Fidesz-frakció Gazdasági kabinetjének vezetője felhívta a figyelmet: még a kormányzati szereplők között sincs egyetértés a számokat illetően. Példaként említette, hogy a Pénzügyminisztérium sajtószóvivője azt írta cikkében - amely a Külgazdaság című folyóirat áprilisi számában jelent meg -, Magyarországot 2004-ben 149 milliárd forintos befizetési kötelezettség terheli. Ezzel szemben László Csaba augusztusban egy napilapban úgy nyilatkozott, hogy jövőre 122 milliárd forintot kell befizetnünk az unió kasszájába.

- Talán egyeztetnie kellett volna a miniszternek és a sajtószóvivőnek - jegyezte meg Varga Mihály. - Ebből mi csak azt látjuk, hogy áprilistól augusztusig 27 milliárd forint eltűnt. Kíváncsiak vagyunk, hogy a két állítás közül melyik áll közelebb az igazsághoz.

Hozzátette: az eltérő adatokból kifolyólag a kötelezettségvállalási előirányzatok számai sem állnak össze. Korábban azt lehetett tudni, hogy erre a célra 368 milliárd forint állt rendelkezésre.

- A kormány óvatos becslése szerint ennek 60 százalékát, az unió húszéves gyakorlata alapján viszont csak 40-50 százalékát leszünk képesek lehívni. Ha így számolunk, sajnos az az eredmény jön ki, hogy Magyarország nettó befizető lehet, hiszen a tervezett 149 milliárd forintos befizetésnél kisebb összeget tudunk lehívni.

Varga Mihály rámutatott: még átláthatatlanabb a helyzet, ha egy konkrét területet, az agrártámogatásokat nézzük. A hatályos agrártörvény jövőre 260 milliárd forintot ír elő agrárfejlesztések végrehajtására, ezzel szemben - László Csaba nyilatkozata szerint - a kormány 69 milliárd forinttal fog kevesebbet fizetni a gazdáknak.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek