Rezsicsökkentés a budapesti közösségi közlekedésben
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy 2014. január 1-től 10 százalékkal csökken a közösségi közlekedésben a bérletek ára. Tarlós István főpolgármester és Németh Szilárd fővárosi képviselő javaslatára a napi munkába és iskolába járáshoz leginkább szükséges bérlettermékek ára csökken.
Dátum: 2013-11-15 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:23.116742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ahogy előterjesztésében Tarlós István és Németh Szilárd rámutatott: létrehozása óta, az elmúlt három évben a BKK több intézkedést vezetett be, melynek köszönhetően az elmúlt években jelentősen növekedett a budapesti közösségi közlekedési menetdíj-bevétel. Meghosszabbították a pénztárak nyitva tartását, folyamatosan kiterjesztették a járművezetői értékesítést, teljesen újraszervezték a jegyellenőrzési tevékenységeket: hatékonyabbá tették az ellenőrzést, valamint szélesebb körben kiterjesztették az első ajtós felszállási rendszert. Következetesen minden tevékenységgel könnyebbé tettük a jegyvásárlási lehetőségeket, mivel az intézkedéscsomag célja nem a büntetés, hanem a jegy- és bérletvásárlás elősegítése, 2014-ben 300 új jegyautomata érkezik Budapestre, és megkezdődik az elektronikus jegyrendszer megvalósítása.
Mindezen lépések eredménye: míg 2010-ben az akkor még BKV által beszedett jegyárbevétel 50 milliárd forint volt, addig 2013-ra ennél jelentősen több, várhatóan közel 56 milliárd forint lesz a BKK menetdíj-bevétele. Ez ad módot az árak csökkentésére.
A rezsicsökkentés ezen budapesti lépése mintegy 800 ezer embert érint; tehát szinte mindegyik budapesti és agglomerációs család terheit csökkentik. 2002 és 2010 között az infláció mértéke összesen 58,8 százalék volt, ugyanebben az időszakban a budapesti tömegközlekedési viteldíjak ára 142 százalékkal növekedett, azaz csaknem 2,5-szer nagyobb mértékű volt az emelés, mint az infláció – reálértékben 52,4 százalékkal növekedtek az árak.
2010 és 2014 között az árcsökkenés mértéke 3 százalék (nyugdíjas és tanuló bérleteknél 10 százalék), az infláció mértéke pedig 17,3 százalék volt, azaz reálértékben 10-24 százalékkal csökkentek az árak. Mindeközben a tömegközlekedés teljesítménye nőtt, új buszok álltak forgalomba, és megkezdődtek a villamosfelújítások is.
A Fővárosi Közgyűlés a 10 százalékos árcsökkentésen felül további termékek bevezetéséről, kínálatban tartásáról vagy kivonásáról, további kedvezmények bevezetéséről döntött a 2014-es évre vonatkozóan, többek között:
- kétheti Budapest-bérlet bevezetése a közoktatásban tanulók számára,
- kedvező árú kutyabérlet bevezetése,
- nosztalgia bérlet bevezetése,
- 5/30 BKK napijegy jövőbeni kínálatban tartása,
- hetijegy használati feltételeinek módosítása.
Bevezetik a kétheti Budapest-bérletet a közoktatásban tanulók számára
A tanulók jelenleg havi, negyedéves, szemeszterre szóló (szeptember-január és február-június érvényességgel) és éves bérleteket válthatnak, rövidebb időszakra szóló (kétheti) bérlet csak teljes árú változatban létezik. A budapesti tanulók igen jelentős bérletkedvezményben részesülnek: a 3850 Ft-os havi bérletük 63 százalékkal olcsóbb a teljes árú havi bérlet 10500 Ft-os árához képest, azonban 1 hónapnál rövidebb időszakra jelenleg még nem válthatnak kedvezményes, kifejezetten tanulóknak szánt értékcikket. Az utazóközönség részéről is többször felmerült az igény erre, ez teljesül most: az új, kétheti bérlet 2550 Ft-ért lesz megvásárolható.
Bevezetik a nosztalgia bérletet
A Fővárosi Közgyűlés 2013. szeptember 26-i ülésén jóváhagyta a nosztalgiajáratok közszolgáltatás keretében történő működtetését. 2013-ban összesen 29 napon lehetett Budapesten nosztalgiajáratokkal utazni. Ehhez kapcsolódóan bevezetjük a teljes árú, valamint a gyermekek részére kedvezményes nosztalgiajegyeket a rendszeres nosztalgiautazások ösztönzésére; emellett a jövőben nosztalgiabérletet is árusítunk, az alábbi feltételekkel:
- csak teljes árú, éves változatban kerül forgalomba „éves BKK nosztalgiabérlet” néven,
- ára 15 000 Ft,
- érvényessége kiterjed a BKK által megrendelt nosztalgia személyszállítási közszolgáltatás valamennyi járatára, a vonalak teljes hosszán,
- nem Budapest-díjtermék, tehát a MÁV-Start Zrt. és a Volánbusz Zrt. járatain nem érvényes,
- érvényessége a hajó vonaljáratokon – amennyiben nosztalgia jármű közlekedik – nem korlátozott.
- A tesztidőszak végén ezentúl mindig elérhető lesz az 5/30 BKK napijegy
Módosulnak a hetijegy használati feltételei
A Budapest-hetijegyen a jövőben a vásárló személy a nevét vagy a bérletigazolvány, személyazonosító igazolvány, kártya formátumú vezetői engedély, diákigazolvány, útlevél sorszámát kell feltüntetni. Ezentúl tehát nem kell külön bérletigazolványt váltani a hetijegy használatához.
Kapható lesz a kedvező árú kutyabérlet
Az utasoktól érkező észrevételek alapján, figyelembe véve az állattartási szokások változásait is, felülvizsgáltuk a kutyaszállítás díjszabását. Ennek fényében egy önálló, és a teljes árú havi bérletnél olcsóbb kutyabérletet vezetünk be (megtartva a díjszabás által kínált jelenlegi jegy- és bérlethasználati lehetőségeket is) az alábbi feltételekkel:
- csak havi változatban kerül forgalomba „havi kutyabérlet” néven,
- ára a teljes árú havi Budapest-bérlet árának fele (5250 Ft),
- érvényessége kiterjed a BKK által megrendelt személyszállítási közszolgáltatás valamennyi járatára, a vonalak teljes hosszán,
- nem Budapest-díjtermék, tehát a MÁV-Start Zrt. és a Volánbusz Zrt. járatain nem érvényes ,
- a hajó vonaljáratokon a többi bérlethez hasonlóan csak munkanapokon érvényes.