Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány veszélyezteti a sikeres EU-csatlakozást

A Kereszténydemokrata Néppárt elnökségét aggodalommal töltik el azok a folyamatok, amelyek ma az országot jellemzik. Fel kell hívnunk elsősorban a kormány figyelmét, hogy a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, felelős személyek ellentmondó nyilatkozatai, alapvető nemzeti érdekekben az egyezség hiánya, a kriminalizálódott politikai légkör veszélyezteti a sikeres európai uniós csatlakozást - áll a KDNP elnökségi közleményében.


Dátum: 2003-08-25 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:26.056439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az agrártámogatások elégtelensége, a kis- és középvállalkozások továbbá, a munkabérjövedelmek adó- és járulékterhelése, versenyképességünk térségi összehasonlításokban való csökkenése munkahelyek elvesztéséhez, tömeges vállalkozási csődhöz vezetnek.

A tényleges gazdaságpolitikai lépések helyett még mindig egyes kormánytényezők által "eredeti tőkefelhalmozásnak" nevezett osztozkodás folyik. Csak reménykedünk abban, hogy az Arago - szocialistákhoz közeli csoportnak tudott - Ringa Rt.-vel, illetőleg a kapuvári gyárral kapcsolatos - nemcsak erkölcsileg - kifogásolható tevékenységét a kormány nem Bábolna odaajándékozásával fogja jutalmazni.

Egyes megnyilvánulások arra engednek következtetni, hogy a kormány a hetvenes évek kelet-európai demokráciafelfogását követi és minden olyan intézményt támad, ami a hatalommegoszlásra épít. Annak a kérdésnek eldöntése ugyanis, hogy Gyurcsány Ferenc jelenlegi sportminiszter szerződései jogszabályt sértettek-e, nem a kormány, nem az MSZP-elnökség vagy a hallgatag SZDSZ szóvivői testület feladata, hanem a független magyar bíróságé. Ezért a miniszterelnök személyes felelőssége, hogy biztosítja-e az igazságszolgáltatás rendes működését.

Követeljük a per megindítását, a Nemzeti Autópálya Rt. szerződéseinek nyilvánosságát, a brókerbotrány VIP listájának közvélemény elé tárását, és a szükséges politikai következtetések levonását.

A csatlakozás folyamatában párbeszédre volna szükség, nemcsak a versenyképesség, de nemzeti önbecsülésünk érdekében is. A párbeszéd feltétele a bizalom, hogy az Európai Unió egyik kereszténydemokrata alapító atyját, Robert Schumant idézzük: "Őszinteség nélkül nincs bizalom, bizalom nélkül nem lehetséges egyetértés."

Dr. Lukács Tamás szóvivő

Dr. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke

2003. augusztus 25.

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek