Szijjártó: A kormány célja, hogy fő tranzitország legyünk
A kormány célja, hogy Magyarország legyen a kelet-nyugati irányú áruforgalom fő közép-európai tranzitországa - mondta a külügyi és külgazdasági államtitkár egy nemzetközi vasúti fuvarozási konferencián tartott előadásában pénteken Budapesten.
Dátum: 2013-11-15 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:25.241680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsának (TSZKT) 22. plenáris ülésén leszögezte: a nemzetközi árufuvarozás területén növelni kell Magyarország aktivitását, a transzszibériai vasútvonal magyarországi leágazásaiban rejlő lehetőségeket a jelenleginél jobban ki kell használni.
"Az a célunk, hogy mi legyünk a kelet-nyugati irányú áruforgalom fő közép-európai tranzitországa" - fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, hogy ehhez három erőforrást kell használni: a földrajzi fekvés és domborzati viszonyok, a jó színvonalú infrastruktúra, és a kormány meglévő politikai szándéka a vasúthálózat fejlesztésére.