Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz: hazugságokat állít a csepeli MSZP

A Fidesz szerint az MSZP csepeli frakcióvezetője hazudott pénteki sajtótájékoztatóján, amikor azt állította, hogy a helyi Fidesz "konzultációnak álcázott kampánnyal" a gyermekeken keresztül próbált a választók magánéletébe férkőzni.


Dátum: 2013-11-15 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197809
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:27.706814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ábel Attila, a Fidesz XXI. kerületi elnöke közleményében arra emlékeztetett, hogy a sajtótájékoztatót tartó Szenteczky János helyi MSZP-s politikus a csepeli önkormányzat első konzultációját maga is megszavazta.

Szenteczky János nyilatkozatában Szabó Szabolcs, az Együtt-PM és az MSZP közös helyi országgyűlési képviselőjelöltje által közöltekre reagált pénteken.

Ábel Attila közleményében leszögezi: a csepeli MSZP frakció teljes létszámban megszavazta az első Csepeli Konzultációt. Ennek során fontos kérdésekben mondhattak véleményt a csepeli polgárok. A konzultáció magas részvételi aránya azt üzente: a csepeliek számára különösen fontos, hogy személyesen is véleményt mondjanak legégetőbb közös ügyeinkben. Bár nem volt kötelező, a konzultációra több iskolában is az üzenőfüzetben hívták fel a szülők figyelmét, mivel igen fontos kérdésekről volt szó. Ez ellen senki nem tiltakozott, még a többpárti támogatású konzultációt megszavazó Szenteczky János sem.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a második Csepeli Konzultáció célja az, hogy a csepeli utcák és terek szebbek, tisztábbak és rendezettebbek legyenek. Ráadásul a második konzultáció is többpárti támogatással indult el. Semmiféle pártnév vagy párt nem áll mögötte, a kérdések pedig ennek megfelelően teljesen pártsemlegesek. Adatgyűjtés sincs, mivel a konzultációs lapon nincs adatlap, azt névtelenül le lehet adni - tette hozzá Ábel Attila.

Kapcsolódó elemek