Hoppál: Gyurcsány visszaélt a hatalmával
2006 őszén Gyurcsány Ferenc személyes utasítására vertek meg embereket, és az ő személyes utasítására lőttek a tömegbe a rendőrök – fogalmazott Hoppál Péter pénteki sajtótájékoztatóján. A Fidesz szóvivője ugyanitt elmondta azt is: Bajnai Gordon adóemelést akar végrehajtani, ha kormányra kerül.
Dátum: 2013-11-15 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:28.206692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2006. október 23-án is ugyanígy személyes utasításokat adott Gyurcsány Ferenc a rendőri vezetőknek? Vajon akkor is ő adott személyes utasítást a tömegbe lövésre? Akkor is visszaélt a hatalmával, ő verette meg a békésen demonstráló tüntetőket? – tette fel a kérdést.
Úgy fogalmazott, a baloldal eszköztárába sok minden belefér, példaként a bajai videóhamisítási botrányt és a szobordöntögetést említette.