"A magyar gazdaság növekedési pályára került"
Beigazolódott az a gazdaságpolitika, amit a kormány az elmúlt években folytatott. Érdemes volt kitartani mellette, hiszen úgy tűnik, a magyar gazdaság lassan de biztosan le tudja küzdeni eddigi nehézségeit és növekedési pályára tud lépni - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2013-11-15 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:29.879127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismertette, az Európai Unión belül a magyar gazdaság 2013 negyedik negyedévében a 4. helyen áll, a közép-európai térség tekintetében a magyar GDP növekedési mutató a 2. helyen áll. Hozzátette, 2009-ben, Bajnai Gordon miniszterelnökségének idején a magyar gazdaság negyedéves növekedési mutatói a közép-európai térségben a 6., 5., és 6., helyen szerepeltek, ehhez képest 2013-ban egy fokozatosan növekvő tendencia eredményeképpen az 5., 4., illetve 2. helyen szerepel a magyar gazdaság.
Rogán Antal arról is beszélt, a magyar gazdaság 2006 és 2008 között - amikor Gyurcsány Ferenc volt a kormányfő - a közép-európai rangsorban a legutolsó, azaz a 7. helyen állt. A GDP változások tekintetében a Bajnai-kormány alatt minden negyedévben a magyar GDP az EU átlagnál rosszabb volt, 2013-ban viszont a magyar gazdaság minden negyedévben jobb teljesítményt nyújtott az EU átlagnál – mutatott rá a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője.
Rogán Antal meggyőződése szerint azok a nehézségek, amiket a magyar gazdaságnak le kellett küzdenie, „jórészt az előző évek kormányzásaiból, a 2002 és 2010 közötti elhibázott szocialista kormányzásból adódtak”. Magyarország lényegesen könnyebben tudott volna megbirkózni a gazdasági válsággal, ha kisebb az eladósodás és ha mások lettek volna a növekedési mutatók abban az időszakban. A magyar gazdaságnak és gazdaságpolitikának az elmúlt években, a Gyurcsány és a Bajnai kormányok elhibázott gazdaságpolitikájának hátrányait és hibáit kellett kijavítania. El kellett telnie közel három évnek ahhoz, hogy ez a növekedésben is vissza tudjon köszönni, most azonban egyértelműen látszik: a magyar gazdaság végre egy elinduló, lassú, de fokozódó növekedési pályára került – mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Senki sem csalhat adót
Azt gondolom Magyarországon senki, semmilyen formában nem csalhat adót. Sem nagyvállalat, sem kisvállalat, sem magánszemély, sem egyesület, sem szervezet. Ha valaki adót csal, annak kell, hogy legyen következménye – válaszolta újságírói kérdésre Rogán Antal. Hozzátette, tekintettel arra, hogy egy volt adóellenőr adóhivatali vezetőket bűncselekmények elkövetésével vádol, azt hogy mi az igazság, bűnvádi eljárás keretében lehet tisztázni.
„Ilyen sommás ítéletet senki nem mondhat”
Kertész Ákos azon a kijelentésével, amit annak idején tett, amit az egész magyarságra és Magyarországra vonatkoztatott, nem azért nem lehet egyetérteni, mert valakit üldöznek, vagy nem üldöznek, hanem mert ilyen sommás ítéletet senki nem mondhat egyetlen népről sem. Sem a magyarokról, sem a zsidókról, sem a cigányokról, sem másokról - reagált a frakcióvezető arra a hírre, hogy Kanada elfogadta a magyar író menekült kérelmét.