Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa Lajos országgyűlési képviselőként folytatja pályáját

Kósa Lajos országgyűlési képviselőként folytatja pályáját, a fideszes politikus négy polgármesteri ciklus után jövőre nem indul a debreceni polgármesteri posztért.


Dátum: 2013-11-15 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:31.868007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t"Debrecent szolgálni, ez az én feladatom, bármilyen poszton is" - fogalmazott a fideszes politikus pénteken Debrecenben, ahol mintegy négyszáz meghívott előtt értékelte az elmúlt tizenöt évet.

\xa0\xa0\xa0

A vezető kormánypárt ügyvezető alelnöke azt mondta, jövőre új korszak kezdődik az állam és az önkormányzatok kapcsolatrendszerében, és hosszú töprengés után döntött úgy, hogy a parlamentben szolgálja tovább Debrecent.', 'Utalt arra, már korábban is felvetette: nem jó az, ha túl hosszú ideig áll egy ember egy város élén, és nyilvánvalóan ez a tény is hozzájárult a mostani döntéséhez.

\xa0\xa0\xa0

"Visszahódítottuk a várost önmagunknak"', '"Ha a debreceniek megtisztelnek, és megbíznak, hogy a várost képviseljem a parlamentben, akkor ezt szeretném csinálni" - mondta a politikus, kifejezve meggyőződését, hogy a város következő polgármesterével, bárki legyen is az, együtt tud majd dolgozni Debrecenért.

\xa0\xa0\xa0

"Visszahódítottuk a várost önmagunknak", ez az elmúlt tizenöt év legfontosabb eredménye - fogalmazott Kósa Lajos, aki 1998-ban, 34 évesen lett Debrecen polgármestere.

\xa0\xa0\xa0

Ennek legfontosabb szimbóluma az átalakított főtér a Nagytemplom előtt, amely önmagán túlmutató beruházás volt. A város szívében a lélek lakik egy templom formájában, mögötte a Református Kollégiummal - mondta a polgármester.

\xa0\xa0\xa0

Debrecen lakói példa nélküli fejlődés részesei voltak az elmúlt években', 'Kósa Lajos hosszan sorolta az elmúlt másfél évtizedben megvalósult, illetve jelenleg is zajló beruházásokat - Főnix csarnok, Kölcsey Központ, uszoda, jégcsarnok, repülőtér, ipari park, a\xa0 2-es villamos és a nagyerdei stadion folyamatban lévő építése -, továbbá méltatta a Debreceni Egyetemmel való példaszerű együttműködést.

\xa0\xa0\xa0

Külön is kiemelte a városlakók munkáját, akik "az erőt, bátorságot, összefogást sugárzó városvezetéssel" karöltve Magyarországon példa nélkül álló fejlődés részesei voltak az elmúlt években.

\xa0\xa0\xa0

"Felemeltük a fejünket"', '"Debrecen és a debreceniek úgy találtak magukra, hogy felemeltük a fejünket" - jelentette ki Kósa Lajos, aki mindezért köszönetet mondott a város polgárainak.

\xa0\xa0\xa0

A polgármester szavai előtt Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök, Kovács Eszter családorvos és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója méltatta Debrecen elmúlt tizenöt éves fejlődését.']

Kapcsolódó elemek