Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az emberek ma jobban bíznak a jövőben, mint négy évvel ezelőtt

A mostani kormányciklus időszakában a gazdaságban végbement változásoknál, eredményeknél is fontosabb az a változás, ami mindannyiunk lelkében történt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Jánoshalmán.


Dátum: 2002-03-23 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:13.395557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő szavai szerint Magyarországon az emberek ma magabiztosabbak, jobban bíznak a jövőben, és emeltebb fővel járnak, mint négy évvel ezelőtt.

A kormányfő az elmúlt négy esztendő általa legkiemelkedőbbnek tartott eredményeiről szólva emlékeztetett arra, hogy felépült a Nemzeti Színház, a párkányi Duna-híd, az erdélyi városokban magyar egyetemi karok, fakultások működnek, és a határokon túl élő magyarság sorsáról immár nem csak beszélve, megszületett a státustörvény.

Orbán Viktor közölte: ma Magyarországon minden második településen zajlik, vagy már meg is valósult valamilyen beruházás a Széchenyi Terv keretében.

A miniszterelnök Jánoshalmán is kitért az ellenzék részéről az utóbbi három-négy hónapban kinyilvánított támadásokra. Megítélése szerint a támadások nem a kormányfőt, nem a kormányt, nem a történelmi egyházakat, hanem rajtuk keresztül a család eszményét, a lelkiismereti, vallásszabadságot és az emberek nemzeti érzését sértették meg.

Országjáró kampánykörútjának eddigi tapasztalatairól szólva elmondta, hogy Szentgotthárdtól, Pécsen, Szegeden át, Bácsalmáson és Jánoshalmán is mindenhol soha nem látott tömegben gyűltek össze az emberek.

Úgy vélte, az emberek ezzel óhajtják kifejezni, hogy lássa és értse mindenki: "Magyarországon nem lesz még egyszer olyan korszak, Magyarországon nem lesz még egyszer olyan kormány, amely kétségbe vonhatná azokat az értékeket, amelyek fontosak az emberek személyes életében és amelyekre felépítjük Magyarország közös jövőjét".

Kapcsolódó elemek