Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Selmeczi: A baloldal hazugságot hazugságra halmoz

Az elmúlt hetekben a szocialisták hazugságot hazugságra halmoztak, nem tisztázták a felelősségüket, pedig ez elkerülhetetlen lenne – fogalmazott vasárnapi sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2013-11-17 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:44.042461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója

Selmeczi Gabriella újságírói kérdésre válaszolva elmondta, Magyarországon az egyik legalacsonyabb a személyi jövedelemadó az unión belül, és büszkék arra is, hogy az adórendszeren keresztül tudják támogatni a gyermeket vállaló családok életét. Ha Karácsony Gergelynek vagy párttársainak ez nem tetszik, akkor én bátorítanám őket, hogy ahány forinttal többet keresnek a személyi jövedelemadó csökkenése kapcsán, azt nyugodtan utalják át egy alapítványnak, ha ennyire zavarja őket az alacsony adókulcs – fogalmazott.

A Horthy Miklós emlékmenet kapcsán megjegyezte, a volt kormányzó munkásságát történészeknek kell megítélniük.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1329, 'source_type': 'media', 'source_id': 11804, 'target_type': 'article', 'target_id': 132208, 'relation_type': 'describes'}