Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerdán emelkedik az üzemanyag ára

A motorbenzinek fogyasztói árát 4 forinttal, a gázolajét literenként 2 forinttal emeli a Mol Rt. szerdán - közölte a társaság hétfőn. Az áremelést a Mol közleményében azzal indokolta, hogy az utolsó, július 16-i árváltozás óta a kőolaj és a kőolajtermékek jegyzésárai tartósan 6-12 százalékkal emelkedtek, ugyanis az iraki kőolaj export továbbra is bizonytalan, így a kőolaj ára a várt csökkenés helyett nőtt.


Dátum: 2003-08-25 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:27.830593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az utolsó árváltozás óta eltelt időszakban a forint gyengült, ami a jegyzésárak emelkedésével együtt szintén az árak korrekciójának irányába hat - tudatta a Mol.

Szakértői elemzések alapján az év hátralévő részében - amennyiben rendkívüli helyzet nem áll elő - mind a kőolaj, mind a kőolajtermékek esetében az árak visszarendeződése várható - derül ki a közleményből.

A szerdai árváltozást követően a 91-es oktánszámú motorbenzinért 237,50 forintot, a 95-ös benzinért 240,50 forintot, a 98-asért 249,50 forintot kell fizetni literenként.

A gázolaj ára 210 forintra emelkedik. Az egyes kutak árai elhelyezkedéstől függően eltérhetnek a listaáraktól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek